rég volt

Tudom,hogy lassan több, mint egy hete nem adtam életjelet magamról. Ne haragudjatok ezért kedves olvasóim. Nem panaszkodom, hogy kevés volt az időm, vagy, hogy vizsgákra kellett tanulni (bár még most is:) . Inkább csak sokat agyaltam, hogy miről is írjak. A múlt hétvégén két hét után újra hazamentem. Nagyon jó érzés volt. Szeretem Pécset is, sok barátom van itt, és egyre több minden köt ide, de ugye az otthont semmi sem pótolja. Kicsit olyan, mint egy 4 évig tartó nyaralás (vagy kitudja mit hoz a jövő). Bőröndbe becsomagolni, haza utazni, majd néhány nap után újra vissza kétszer annyi csomaggal. :) Visszatérve, nagyon jó volt végre újra látni az otthoni dolgokat, főleg anyát. :) Annyi minden változott mióta itt vagyok. A lakás egyre szebb lesz, ahogy egyre inkább közeledik a felújítás végszakasza. El tudjátok képzelni milyen szép a nappaliban az étcsoki barna padló, és az eperhab színű fal. Szinte összefut az ember szájában a nyál. :) Szép lesz, és nagyon várom, hogy az én szobám is elkészüljön. Anya tökéletesen megtervezte az egészet. Jó lesz télen, a meleg kályha mellett ücsörögni forró teával, és otthon lenni. Ahogy ezeken gondolkoztam rájöttem, hogy igazából nekem mi is hiányzik itt. Miért nem érzem, úgy, mikor belépek a kis lakásomba, hogy hazajöttem. Az otthon melege. Az, hogy élet van, hogy forró vacsorával várnak az asztalon, hogy nem vagy egyedül. Az,hogy van kivel leülnöd beszélgetni. Ha olyan kedved van egész nap pizsamában, kócosan, smink nélkül lenni. Ezeket a dolgokat, pedig csak nagyon kevés dolog pótolhatja. Ezért van legbelül még mindig honvágyam. Próbálok mindig nagyon erős lenni, és kitartani, de néha mikor senki sem látja,még mindig elfog a szomorúság. Nehéz küzdeni, sok energiát vesz igénybe. Szerencsére életem során megtanultam pozitívan nézni a dolgokat, és meglátni mindenben a jót, még ha keresni is kell. Megtanultam örülni, az apró kis örömöknek is, és próbálom megtalálni minden napnak a maga kis csodáját. Közben pedig pereg az idő, közeledik az őszi szünet.  Az egyik kedvenc japán mondásom jutott eszembe. Motto Ganbatte! (Mindent bele, Hajrá előre!!) Összeszedem minden lelkesedésem, kitartásom, és jó kedvem, és csak előre haladok a cél felé. Jövőhét csütörtök este pedig újra haza indulok, a bőröndömmel, és most már a macskát is viszem. :)

...ködsüvegekkel ellátott havasokra telepszel,s nézed a távolt...

 ...Míg sétálok, rám mosolyogsz, ősz. Rám mosolyogsz a
sarkon a gesztenyeárus síró tűzparazsából,
rám mosolyogsz az esőből; és ha megállok a hídon:
ellocsogod, minden titkod kibeszéled a szürkés-
sárga habokból; és a szelekből hogyha fülembe
súgsz nagy pajkosan illetlen szavakat, ugye, akkor
el ne csodálkozzál, amikor zavaromban az arcom
is kipirul tőlük. - S ha a Fellegvárra fölérek:
sárgálló levelek tömegét küldöd föl utánam,
mik titkos szövegét mikívülünk senki sem érti.

    Sok leveledre, ha későn is, de küldöm a választ.
Halld meg hát: szeretem bágyadt meleged ragyogását,
mely a nyári remények dús kiteljesedését
hozza magával; és szeretem hűvös nyugalommal
elvánszorgó napjaidat, mert széllel-esővel
késztik az embereket, hogy egy kissé melegebben
nézzenek egymásra; szeretem, ha a ködsüvegekkel
ellátott havasokra telepszel, s nézed a távolt:
van vajon-é sok időd még itten időzni minálunk:
jő-e a tél már, és elkerget, s hóborította
országában átveszi-é az uralmat, avagy még
hagyja, hogy elkészítsd egy évre előre lakásod:
béleljed bíbor szőlőkkel, aranysugarakkal...

/Szilágyi Domokos: Őszi séta (részlet)/

Púdertükörtánc 2.

Szépséges...

Balerina

Őszies

A lemaradt képek a bejegyzéshez. :)

Púdertükörtánc...

Napok óta ezen agyalok, mi legyen a következő téma. Miről írjak. Nem szeretnék olyan témákról, mint, hogy pl.: ma korán kellett kelnem jaj, de fáradt vagyok, vagy, hogy közelegnek a ZH-k annyit kell tanulni. Ezek mindennapos dolgok, amiért nincs értelme panaszkodni, meg kell küzdeni velük. Másrészt pedig ez a blog nem azért jött létre, hogy beszámoljak a mindennapok átlagosságáról. Ezt már azért sem tenném, mert így egy rém unalmas blog lenne, amit nem olvasnátok szívesen. Szóval, összeszedem minden ihletem, és próbálok megosztani veletek, valami érdekeset.
Nos először is a címről. Púdertükörtánc. Nagyon jó szó, különleges. Egy dalszövegben hallottam meg, és nagyon megszerettem. Valahogy úgy a szívemhez nőtt, mint a bogyósgyümölcskertész, vagy a szívszenzáció. Tudom, tudom, kicsit örültségnek hangzanak ezek a szavak, de valahogy olyan különlegesek. Van egy olyan egyedi hangzásuk. De térjünk vissza az első szóhoz. Amikor ezt a szót hallom, olyan érzésem van, mintha ezernyi érdekes dolog lenne belezsúfolva 15 betűbe. Valami olyan púderrózsaszín, királylányos dolog lenne. Mint a balerinák, akik púderrózsaszín szoknyába táncolnak végtelen kecsességgel. Miért választottam,ezt a címet? Mert különleges...és mert nekem nagyon tetszik ez a szó.
Beköszöntött az ősz. Ennek nagyon örülök, mert az egyik kedvenc évszakom a tavasz mellett. Hullanak a levelek, színes minden. Lehet hordani a szép kardigánokat, harisnyákat, kabátokat és egyéb kiegészítőket. Egy esős szeles délutánon , nincs is annál jobb, mikor forró teával, pléddel betakarózva, ülni a fotelben és olvasni egy jó könyvet vagy magazint, vagy esetleg nézni egy jó filmet. Szeretem ezt az életérzést, olyan jó hangulata van. Kint a zord időjárás, bent pedig a kellemes meleg hangulat. Emellett nagyon szeretem még az őszben az utolsó napsütést. A különleges fényeket, ahogy a nap utolsó meleg sugarai átsütnek a színes lombkoronán. Olyan varázsos. Aztán lassan lassan az idő egyre rosszabbodik, és beköszönt a tél, így érdemes kihasználni még ezeket az utolsó szép időket. Tenni még egy jó nagy sétát, gyönyörködni. Felfedezni az apró szépségeket, mert ebben is rejlenek csodák.

Új fejezet

Ha most megkérdezné valaki, hogy hogyan érzem magam három szóval tudnám leírni. Fáradt, de jókedvű és boldog. Miért fáradt? Mert úgy érzem, hogy így lassan a hétvége felé kezdenek kimerülni az energia raktáraim, és még messze van a hétvége a feltöltődéséhez. Jókedvű miért, mert még süt a nap, és nagyon szeretem az őszi hangulatot. Miért boldog? Mert kezdem megtalálni itt a helyem. Úgy érzem túllendültem, azon a bőgős, honvágyós első két héten, és egyre jobban érzem magam. Egyre inkább kezdem megtalálni a mindennapi apró kis pozitív dolgokat, még ha az csak annyi is, hogy hercegnős a joghurt doboza. Máris mosolyra hangol. Nem mondom azt, hogy nincsen honvágyam, és hogy nem vágyok vissza a régi megszokott kis környezetembe,de új fejezetet nyitottam. Tiszta lapra kezdtem írni éltem egy újabb szakaszának történetét. Mi változott? Az új dolgok hatására, talán én is változtam. Megtanultam (tanulom), hogy hogyan legyek nyitottabb mások felé. Azt, hogy az életben, ha elakar érni valamit az ember, azonnal tenni kell érte, és nem szabad halogatni. Kezdem érezni, azt, hogy milyen dolog is a felelősség. Nem bántam meg, hogy ide vettek fel. Az élet állít néha akadályokat, de azok azért vannak, hogy legyőzzük. Jelenleg úgy érzem jó úton haladok ez irányba.  Szép lesz visszagondolni sok év elteltével, hogy milyen volt a kezdet. Az ismeretlenség. Mennyire rémisztő volt,de semmi sem olyan félelmetes,  ha a dolgok mögé nézünk

Tervek, emlékek...

Tegnap egy kedvenc számom címe megihletett. Milyen lenne, ha írnék egy bejegyzést az emlékekről. A szám címe Memories, és a Super Junior adja elő, az egyik kedvenc koreai bandám. :) Ma reggel pedig azon gondolkoztam milyen jó lenne papírra (jelen esetben virtuálisan) vetni a jövőbeli terveket. Az ember mindig tervez, álmodik nagyot vagy kicsit, és mindent megtesz azért, hogy elérje a célt. Mi van akkor, ha sikerült? Ha valóra vált az álom? Az ember jó mélyre elraktározza az emlékeibe, hogy lehetőleg, élete végig emlékezzen rá. Később pedig akárhányszor az eszébe jut, valami különös boldogság tölti el, a szépre emlékezve. Emellett pedig rengeteg erőt tud adni a következő álom eléréséhez.
Életem során mindig próbáltam úgy élni, hogy a legszebb emlékeimet jó mélyre tegyem, hogy mindig velem legyenek, a rosszakat pedig kitörölni, hogy még véletlenül se foglalhassanak el helyet a  jók elől. Asszem már  sok szép emléket gyűjtöttem, de még milyen szerencse, hogy ez nem úgy működik, mint a számítógép, hogy,ha megtelt a memória törölni kell néhányat. Végtelen a lehetőségek tárhelye, és sokszor egy apró kis dolog is csodálatos emlék lehet. Gyakran tapasztaltam azt, hogy ha kicsit rosszabb kedvem volt, csak elkezdtem visszagondolni, és valahogy jobb kedvem lett. Én egy végtelenül álmodozó típus vagyok. Egy olyan ember aki imád nagyot álmodni, de kitartóan megküzdeni is azért, hogy az valóra válhasson.  Hogy most jelenleg van-e valami megvalósításra váró álmom? Igen, nem is egy. :) Egy kis kori álmom vált valóra, azzal, hogy egyetemista lettem. Emlékszem rengeteg mindent mondtam,hogy mi leszek, ha nagy leszek. Volt köztük orvos, lakberendező, divattervező... Aztán mikor eljött a választás ideje, egyértelműen és biztosan mondtam azt, hogy én dietetikus szeretnék lenni. Teljesült, de ezzel ki is tűztem magam elé a következő célt. Az biztos, hogy, ha egyszer lesz egy saját házam, lesz egy kristálycsillár a nappalimba. :) Nem, nem ez a fő álmom, ez csak egy kisebb, amit talán nem is lesz nehéz valóra váltani. A fő célom, az, hogy az egyetemet jó eredménnyel elvégezzem, hogy megszerezzem a doktori címet, és, hogy ez idő alatt jól tudjam kezelni az önállóságot, a felnőtté válást. Azt, hogy most már én felelek magamért, és problémákkal nekem kell szembenéznem.
Jó dolog szépen haladni az úton, mindig egy-egy kisebb célt elérni, és közben pedig ezernyi emléket gyűjteni. Meglátni minden napban a csodát, mert a csodák igen is léteznek...

Egy hosszú nap

Nem untatlak Titeket, kedves olvasóim azzal, hogy leírom a napom minden apró kis pillanatát. Ma délelőtt a városban volt elintézni valóm, és míg vártam beültem a Széchenyi tér egyik cukrászdájába. A nevét két okból nem említem, az egyik az az, hogy még ilyen rémesen rossz krémest, mint itt nem ettem, a másik pedig nem fizetnek nekem juttatást, hogy  reklámozzam őket. Szóval beültem egy kávé és egy süti társaságába tanulni. Ez volt az első olyan szombatom, mikor lent maradtam Pécsen, és elmentem a belvárosba. Olyan kellemes érzés volt a cukrászda kiülős teraszán üldögélni, finom kávét szürcsölni, közben pedig figyelni, ahogy nyüzsög körülöttem a város. Érdekes figyelni a sok turistát, akik térképpel a kezükben fedezik fel a belváros látványosságait, eszembe jut ekkor mindig ,hogy pár héttel ezelőtt még én is térképpel a kezembe bolyongtam a város zegzugos utcáin. Az, hogy egy-egy felfedezés, mekkora örömet tud okozni.  A másik pedig amiért szuperek ezek a felfedezések, hogy az ember kincsekre lelhet. Annyi minden  mellett rohanunk el, és ,ha jobban megfigyeljük számos szépségre lelhetünk. Ennek a blognak is ez a fő célja, megosztani veletek ezeket az apróságokat. Megígérem, hamarosan számos fotóval is illusztrálni fogom, csak ennek jelenleg még technikai akadályai vannak. Úgy érzem, hogy eltudom itt képzelni lassan az elkövetkező négy évemet. A legjobb dolgok, akkor történnek mikor az ember nem is számít rá. Optimistán előre, hisz a csodák az apró dolgokban rejlenek. :) Mert a csodák igenis léteznek...